E-mail


 Foltos hajhullás



Orvosi neve: Alopecia areata.

Szinonimája: Alopecia circumscripta, körülírt, foltos kopaszság.
alopecia_areata, foltos hajhullás, foltos kopaszság, körülírt kopaszság,  hajhullás, alopecia circumscripta, hajhullás, alopecia_areata, foltos hajhullás, foltos kopaszság, körülírt kopaszság,  hajhullás, alopecia circumscripta, hajhullás, alopecia_areata, foltos hajhullás, foltos kopaszság, körülírt kopaszság,  hajhullás, alopecia circumscripta, hajhullás

 


Foltos hajhullás bármely életkorban, nőknél és férfiaknál egyaránt jelentkezhet. Leggyakrabban azonban gyermekeknél és fiatal felnőtteknél alakul ki; az érintett betegek 30–48%-a még nincs 20 éves. A foltos hajhullás kialakulásának gyakoriságát tekintve: 100 000 lakosra 15-20 beteg esik. Körülbelül 1,7% annak a valószínűsége, hogy valakinél élete során alopecia areata alakul ki.

 


Tünetei:


Általában a betegség egyetlen tünete a hajas fejbőrön körülírt, éles határú, kerek vagy ovális foltokban kialakuló hajhiányos területek megjelenése. 


A megbetegedések zöménél kisebb folt(ok)ban hiányzik a haj, a fejbőr többi részén azonban nem csökken a hajsűrűség. Előfordulhat azonban, hogy kiterjedt foltok keletkeznek, és akár az egész fejbőrről, illetve a test teljes felszínéről is eltűnik a haj és a szőrzet.  A bőr felszíne általában tünetmentes, nem figyelhető meg rajta elváltozás. Ritkán azonban eleinte lehet gyulladt és érzékeny a hajhiányos terület, majd kivilágosodik, és élettelen színt vesz fel. Ezek a jellegzetes fehér foltok gyorsan, a haj hirtelen elvesztésével együtt alakulnak ki.

A kopasz területek széleinél felkiáltójel alakú hajszálak jönnek létre, mert tőben elvékonyodnak, végeik azonban vastagabbak maradnak. Az érintett területeken a hajszálak könnyen, fájdalom nélkül kihúzatóak.


A megbetegedés a legtöbb esetben csak a fejbőrt érinti, de mivel a test bármely részén kialakulhatnak testszőrzet hiányos területek, így érintett lehet a szempilla, a szemöldök, szakáll, bajusz, orrszőrzet és a szeméremszőrzet is. A szemöldök elvesztése esetén általában rosszabb lefolyású a betegség. Az esetek kb. 20%-ában körömelváltozások is társulnak a betegséghez.: a körmök elvesztik fényüket, hosszani barázdák keletkeznek rajtuk, pettyezetté, tarkává válnak.

 

A betegség lefolyása:    


A hajhiányos foltok egyénenként változó módon jönnek létre. Kialakulhatnak lassan, vagy nagyon gyorsan, terjedhetnek, majd megállnak növekedésükben. Nagyságuk változó: ujjbegynyitől kezdődően kiterjedhetnek a teljes fejbőrt érintő nagyságig. Amikor az egész fej elveszíti hajszálait, azt totális alopéciának nevezik.
Amennyiben a hajhiányos területek széli részein a hajszálak könnyen, fájdalommentesen eltávolíthatók, akkor a folyamat még nem állt meg, tovább terjed.
A betegség időtartamában is igen nagyok az eltérések, pár hónaptól elhúzódhat akár több évig is. A foltos hajhullás kimenetelét tekintve általánosságban elmondható, hogy kisebb kopasz foltok esetében sokkal nagyobb az esély a teljes gyógyulásra, mint a nagyobb kiterjedésű hajvesztésnél.
Egyes kutatások szerint abban az esetben, ha kevesebb, mint 25 százalékát érinti a fejbőrnek a megbetegedés, akkor két éven belül az esetek 90 százalékánál spontán módon teljesen visszanő a haj. A több mint két éve fennálló megbetegedések esetén azonban a spontán hajvisszanövés esélye kisebb, és a kezelések is kevésbé sikeresek.
A megbetegedők másik felénél - akiknél nagyobbak a hajhiányos területek –, általában rosszabb a kórjóslat, sokaknál közülük tartós kopaszság alakul ki.

 

A betegség okai:


A foltos hajhullás kialakulásának oka pontosan nem ismert, de általában az autóimmun betegségek közé sorolják. Tudományos megfigyelések szerint az alopeciás területekről vett bőrbiopsziás mintákban számos lymphocyta látható, ami alátámasztja azt az elképzelést, hogy autoimmun folyamat áll a háttérben. A feltételezés szerint az immunrendszer sejtjei tévedésből idegennek tekintik a hajszálakat, így mindenáron meg akarnak szabadulni tőlük. „Megtámadják” őket, pontosabban a hajhagymában található hajképző mátrixsejteket, így a folyamat eredményeként az érintett területeken a hajszálak (vagy szőrzet) kihullanak. A hajhagymák általában nem károsodnak, így a haj bármikor visszanőhet, ha az immunrendszer működésében helyreáll az egyensúly. Az új hajszálak vékonyak (lanugoszőrzet), fehér színűek és csak később nyerik vissza régi, egészséges színüket és alakjukat.



További okok is állhatnak még a hátterében, de ezek esetenként természetesen össze is adódhatnak:
 

  • Idegrendszeri problémák
    • kiegyensúlyozatlan, ideges lelkiállapot
    • pszichés zavar: hajtépés (trichotillomania)
  • Gócfertőzés, gyulladásos folyamat
    • nőgyógyászati (petefészek vagy adnex gyulladás)
    • fogászati (kezeletlen fog, gyökérciszta, kiesett fogtömés)
    • fül-orr-gégészeti (krónikus arcüreggyulladás, mandulagyulladás)
    • urológiai folyamat (prosztatagyulladás)
    • krónikus epehólyag-gyulladás
  • Pajzsmiriggyel kapcsolatos megbetegedés
  • Hormonrendszer működésének zavara
  • Mérgezés (tallium, ólom, arzén)
  • Társulhat egyéb autóimmun betegségekkel (pl.: vitiligo, atópiás dermatitisz, egyes típusú cukorbetegség, reumás izületi gyulladás, szisztémás lupus erythematosus, vészes vérszegénység, Addison betegség, Sjörgen-szindróma)
  •  Genetikai öröklöttség: egyes orvosok szerint három betegből egynél megfigyelhető a betegség családi halmozódása, valamint Down-kór esetén is gyakran előfordul. Más tanulmányok arról számolnak be, hogy az érintettek 20–42%-ának a családjában előfordult már a betegség.
  • Élősködők is okozhatják, mert Németország és Franciaország különböző intézményeiben járványszerűen fordult elő.
  • Szifilisz esetén is jelentkezhet.


Diagnózis:


A bőrgyógyász szakorvos általában szemrevételezéssel fel tudja állítani a diagnózist, de kétségek esetén biopsziát is vehet a fejbőrből.

 


Kezelése:


Elsődlegesen orvosolni kell a foltos hajhullás hátterében álló megbetegedéseket. A foltos hajhullás kivizsgálása góckutatással, és egy teljes vérképpel (vas, cukor, vesefunkció, májenzimek) szokott kezdődni. A beteg konzultálhat immunológussal is, aki végeztethet egy részletes ellenanyagszűrést.

Van, amikor az immunrendszer gyengítésével (pl. szteroidok szedése által) próbálják meg gyógyítani a megbetegedést, azonban ennek a „gyógymódnak” nagyon sok a mellékhatása. Hátránya még, hogy a gyengítésre használt szer adagjának csökkenése vagy elhagyása általában az újranőtt hajszálak kihullását eredményezi.

Tizenhét véletlen besorolásos kontrollos vizsgálat eredményeinek szisztematikus áttekintése alapján, amelyekben helyi és orális szteroidok, helyi minoxidil, helyi ciklosporin és a fotodinámiás terápia hatását elemezték, arra a megállapításra jutottak, hogy ezeknek a kezeléseknek hosszú távon nincs kedvező hatásuk. A kezelések leállításakor a hajvesztés általában újrakezdődött. (Wiedmayer K, Schill W-B, Löser M. Diseases on Hair Follicles Leading to Hair Loss: Scarring, Alopecias. Le Jacq Communications Inc., 2004)

Másodsorban: Mivel a hajhagymák épek maradnak, nagyon fontos a hajnövekedés stimulálása. Kiváló erre a vérbőséget előidéző, a hajhagymákat regeneráló, működésüket támogató Hajcseppek alkalmazása.

Harmadsorban: A gyógyulás érdekében nem szabad elfelejtkezni az önbizalom helyreállításáról, a lélek megerősítéséről és az önelfogadásról sem. A lélek békéjéből fakadó belső harmónia ugyanis nagyban hozzájárulhat a mielőbbi teljes gyógyuláshoz.

 


Az alopecia areata rövid története:

Az alopecia kifejezést először Hippokratész használta. A kifejezés jelentése „róka-kór”, vagy róka rüh, mely az állat kóros szőrvesztésre utal. Az alopecia areata első leírása Krisztus halála után 30-ban Cornelius Celsus tudóstól származik, ezért nevezik ezt a megbetegedést néha Celsus tiszteletére Areata Celsi-nek. A kopaszság két formáját írta le. Az első a teljes kopaszság, ami minden korosztályban előfordulhat. A másodikat ophiasisnak nevezte el, ami szó szerint kígyót jelent. A kopaszság azon típusát írta le ezzel, ami kanyargós úton terjed el a fejbőrön. Azt feltételezte, hogy az ophiasis csak gyermekeknél fordul elő. Az alopecia areata a történelem folyamán különböző neveket kapott. Magát az „alopecia areata” kifejezést 1760-ban használta először Sauvages, a Nosologica Medicina művében, ami a franciaországi Lyonban jelent meg.
Az 1800-as évek óta két fő hipotézis merült fel a betegség okaival kapcsolatosan, melyek közül az egyik szerint parazitás fertőzés (Gruby 1843, Radcliffe-Crocker 1903), a másik alapján azonban idegrendszeri rendellenesség (1858 Barensrung) áll a hátterében. A parazita fertőzés téziséhez az adta az alapot, hogy a betegség lassan terjed tovább, mint ahogyan a helyi fertőzések szoktak. Ezen kívül járványok idején iskolákban és árvaházakban gyakran az alopecia areata megjelenéséről számoltak be (Bowen1899-ben, Colcott Fox 1913-ban, Davis 1914-ben). Azonban azóta sem sikerült egy olyan kórokozó nyomára bukkanni, ami ezt a feltételezést igazolhatná.

Az alopécia areata idegrendszeri eredetét támasztják alá azok a klinikai megfigyelések, melyek szerint a betegek az alopécia areata kezdete előtt érzelmi vagy fizikai stresszt, traumát éltek át. Erről az orvosi folyóiratokban is gyakran beszámoltak, például: Kingsbury 1909-ben, Sequeira pedig 1913-ban.
A legszokatlanabb magyarázatot a foltos hajhullás eredetére Jacquet adta 1902-ben, aki szerint a hajhullás oka idegi irritáció, mint a hibás és beteg fogak. Elméletét mások is megerősítették (Decelle 1909). Habár Baily (1910) rámutatott arra, hogy a fogászati megbetegedések igen gyakoriak olyanoknál is, akiknek nincs foltos hajhullásuk.

A huszadik század elején az alopecia areatát a belső elválasztású mirigyekkel összefüggő megbetegedések közé sorolták (Sabouraud 1913), különösen a pajzsmiriggyel kapcsolatosan. Ebből fakadóan néhányan azt hitték, hogy a foltos hajhullás kiváltó oka hormonzavar. Az 1920-as évekre a legtöbb bőrgyógyász feladta a kórokozókat kárhoztató elméletét, és lecserélték azt az idegi eredetű és endokrinnal kapcsolatos teóriákra, gyakran kombinálva a kettőt egymással.

Az alopecia areátában szenvedők gyakran voltak kitéve mentális stressznek attól való félelmükben, hogy ótvarosak lettek vagy elkapták a szifiliszt. Az antibiotikumok felfedezése előtt ugyanis a szifilisz igen széles körben elterjedt nemi betegség volt. Gyakori tünete a hirtelen bekövetkező hajhullás, mely esetén jól körülhatárolt foltok jönnek létre a hajas fejbőrön, hasonlóan mint az alopecia areata esetén. (Ormsby 1948, Roxburgh 1950). Ráadásul a szifilisz második szakaszában ugyancsak okoz körömelváltozásokat (Roxburgh 1950) Mindezekből adódóan néhány bőrgyógyász közvetlen összefüggésbe hozta a foltos hajhullást a szifilisszel, mely szerint a szifilisz megtámadja a hajhagymákat. Úgy hitték, hogy a szifilisz okozza az alopecia areátát, mert a mentális stressz által felborul a hormonrendszer (Savill 1939). A szifilisz világosan látható tüneteit gyakran keverték össze az alopecia areátával, ami a foltos hajhullásban szenvedő betegek társadalmi kiközösítését vonta maga után. (Ormsby 1948).

A 20. század elején újabb hipotézisek is születtek az alopecia areátával kapcsolatosan, melyek alapján a mérgező anyagokkal hozták összefüggésbe a megbetegedést. Úgy gondolták, hogy egy ismeretlen méreg váltja ki a hajhullást, mely bekerülve a vérrendszerbe megtámadja a hajhagymákat. Ezt az elképzelést támasztotta alá az, hogy a patkányméreg is okoz a foltos hajhulláshoz hasonló hajvesztést (Adamson 1912, Dixon 1927, Ormsby 1948). Akárhogyan is, de a megbetegedés toxikus eredte soha nem nyert olyan széleskörű támogatottságot, mint az idegi és az endokrin eredetű hipotézis.

Ma az az általános elképzelés, hogy az alopecia areta autóimmun megbetegedés. Már 100 évvel ezelőtti tanulmányok is rámutattak, arra, hogy foltos hajhullás esetén a szőrtüszőket gyulladást okozó sejtek árasztják el (Giovanni 1891). A gyulladásos autóimmun betegség hipotézise azonban nem vált népszerűvé az 1960-as évekig, amikor Rothman először vetette fel egy tanulmányában. Az alopecia areata hátterében álló autoimmun betegség lényegéről már a cikk elején részletesen beszámoltunk, ezért itt nem ismételjük meg az azzal kapcsolatos információkat, melyek ma a legszélesebb körben elterjedtek és elfogadottak az alopecia areátával kapcsolatosan.


 

Cikkek hasonló témában:

Helytelen táplálkozás és hajhullás

Gyógyszerek és hajhullás

Gyulladásos betegségek és hajhullás

Pajzsmirigybetegség és hajhullás

Hajviselet és hajhullás

Stressz és hajhullás

Elsavasodott szervezet és hajhullás

Sugárterápia és hajhullás

A hajhullás kivizsgálása

Vegyszeres kezelések és hajhullás

Tavaszi hajhullás

 

 

 
 
LinkcsereOldaltérképImpresszumhairwellness.hudrimmun.com

Minden jog fenntartva © dr. Immun kft. 2011

Az oldal bármely részletének másolása tilos! Szerzői jog védi!