E-mail

 

Trichotillománia


Szinonimái: mániás hajtépés, hajtépegetés, alopecia mechanica, trichotillománia, trichotillomania

trichotillomania, hajtépés, hajhullás, trichotillománia, hajritkulás, hajtépegetés


1889-ben Hallopeauban azonosították be először ezt a megbetegedést. Azóta számos orvosi tanulmányt tettek közé bőrgyógyászok és pszichológusok egyaránt. A trichotillománia elnevezése is sejteti – tricho szó jelentése haj –  hajjal kapcsolatos megszállottságot takar.

A kutatások szerint országonként átlagosan a lakosság 5-6%-a szenved trichotillomániától, Magyarországon állítólag két-három millió. Közismertebb megnevezése: hajtépés. A kényszerbetegségek (OCD) kategóriájába tartozó, pszichés eredetű megbetegedés, mely autoagresszív, önkárosító tevékenységet takar. A betegek szándékosan csavargatják, húzogatják, tépkedik ki hajszálaikat, általában a homlok felett vagy a halántéktájon. Vannak azonban olyanok is, akik szemöldöküket, szempilláikat, szakállukat vagy szeméremszőrzetüket sem kímélik.
Százalékos kifejezve: Az összes megbetegedő 70%-a a hajszálait tépkedi, 50% a szemöldökét vagy/és a szempilláját, 30%- a fanszőrzetét, 20% a testszőrzetét, 10% pedig az arcszőrzetét.

 

Tünete:


Hajritkulás, kopasz foltok a hajas fejbőrön, szempillák, szemöldök és a testszőrzet hiánya foltokban. A hajtépés mellett előfordulhatnak más kényszeres cselekedetek is, például körömrágás, szájharapdálás, fogcsikorgatás, pattanások vakargatása, bőr csipkedése, ujjak tördelése (kockázatkerülő kompluzív függőség), vagy kleptománia, játékszenvedély, pirománia (kockázatkereső, impulzív függőség).
A hajtépés mellé gyakran társul depresszió, idegesség, szorongás, kényszeres gondolat, és csökkent önértékelés. Környezetük előtt általában titkolják tevékenységüket, mert szégyellik, hogy nem képesek úrrá lenni rossz szokásukon. A hajszálakat, testszőrzetet általában rituálészerűen távolítják el, amikor senki sem látja. Néha diffúz alopecia tüneteit tükrözi a hajvesztés formája.

 

Lefolyása:


Leggyakrabban gyermekeknél alakul ki, különösen 5 év alattiaknál figyelhető meg gyakran a jelenség, mely rossz szokásként jelentkezik. A leginkább veszélyeztettettek a serdülőkorú, 9-13 éves fiúk és lányok, de már a felnőtt betegek 70-90%-a nő közül kerül ki. (Jaspers 1996)
Kezdetben a trichotillomániás beteg a fejbőr egy bizonyos területéről, bizonyos szempontok alapján választja ki, később viszont már váltogatás nélkül tépkedik ki tövestől a hajszálait. Nagyfokú belső feszültséget, erőteljes késztetést érez a hajszál eltávolítására, amitől csak akkor tud megszabadulni, ha eleget tesz a késztetésnek. A hajtépés tehát a feszültség-levezetés egyik módja, azonban a hajkitépést követő lelki nyugalmat - megkönnyebbülést, "örömet", kielégülést - általában rövid időn belül bűntudat váltja fel. A kéjes élvezet érzésétől a beteg érzelmi-fizikai függőségbe kerül.

Súlyosabb esetekben az eltávolított hajszálat összetépkedik, vagy megrágják, és el is fogyasztják. A hajfogyasztás (trichophagia) túlzásbavitele bélrendszeri megbetegedéshez, Rapunzel szindrómához vezethet. A megemészthetetlen hajszálak ugyanis összetapadnak, kis csomó keletkezik belőlük (trichobezoár – szőrgolyó), ami képtelen eltávozni a hasból, mert megakad a vékonybélben. A Rapunzel szindróma tünetei alhasi panaszok, emésztési problémák, folyadékbevitel utáni hányinger, súlyosabb esetekben hányásrohamok. A pontos diagnózist általában későn tudják csak felállítani, ilyenkor pedig már csak a műtét segíthet. Veszélyes betegség, mert ha nem diagnosztizálják időben, perforálódhat a vékonybél, ami halálhoz vezethet.

Amennyiben hosszútávon tépkedi a beteg a haját, az enyhe immunsejt beszivárgásokhoz vezethet az érintett területen, ennek következményeként pedig hegesedéssel járó sérülések keletkezhetnek a szőrtüszőknél. A hegesedések mentén pedig visszafordíthatatlanná válik a hajvesztés, így tartós kopaszság alakul ki. (Olsen 1993).

Gyermekeknél sokáig nem veszik észre a szülők és az orvosok a hajtépést, arra gondolnak, hogy valamilyen szervi betegség vagy gombás fertőzés okozza a hajhiányt. Bőrbiopszia vétele segíthet az orvosnak a pontos diagnózis felállításában. Érdemes megfigyelni a gyermeket, hogy olvasás, tévézés, vagy bármilyen más tevékenység közben, nem tépkedi, húzgálj, csavargatja-e a haját.

A trichotillomania hátterében erős, fel nem dolgozott szorongás áll, mely a diszharmonikusan működő családoknál, és kóros anya-gyermek kapcsolat esetén alakul ki a legkönnyebben. A szorongás hátterében állhat félelem, csalódottság, szégyenérzet, valamint érzelmi megrázkódtatás is. A kényszeres hajtépő többnyire pszichoszociális problémáktól is szenved, életminősége, iskolai/munkahelyi teljesítőképessége romlik, emberi kapcsolatai pedig leépülnek.

 


Kezelése:


A bőrgyógyászok és a pszichiáterek más szemszögből közelítik meg a megbetegedést. Míg a bőrgyógyász sok esetben a hajhullást helyezi előtérbe, a pszichiáter a beteg lelkére koncentrál.

A betegek annak ellenére sem képesek késztetésükön úrrá lenni, hogy jól látható hajhiányos területek alakulnak ki fejbőrükön. A legtöbb esetben pszichoterápiás kezelésre van szükségük, mert a folyamat teljes kopaszsággal, valamint a Rapunzel szindrómából fakadóan halállal is végződhet. Trichotillomania esetén leghatékonyabbnak a kognitív viselkedésterápia bizonyul, mely a gondolatokkal, hiedelmekkel foglalkozik.

A terápia során megtanulják a félelmek és a feszültségek leküzdésnek hasznos, probléma központú stratégiáit, intenzív relaxációs technikákat sajátítanak el, elkezdenek gondolatnaplót írni, ami segít a szorongás okának és jellegzetességeinek a feltárásában, valamint megtanulják elfogadni, és szeretni önmagukat.

A viselkedés megváltoztatására irányuló törekvések során hasznos segítséget jelenthet a sapka, kendő, hajháló viselése, mert az kontrollálhatóvá teheti a tudat alatti folyamatokat. Gyermekeknél segítséget jelenthet kesztyű viselése is, mert a tapintás érzését elveszi, és nehezíti a hajszálak egyenkénti eltávolítását.

Vannak, akik az agyi működés zavaraira vezetik vissza a betegséget, szerintük a neurotranszmitterek ingerületátvivő anyagának, a szerotoninnak, valamint a dopaminnak az alacsony szintje a kiváltó ok, ezért gyógyszeres terápiát ajánlanak. A terápia során több-kevesebb sikerrel sertralin, lamotrigin vagy lithium hatóanyagtartalmú készítményeket ajánlanak. Érvelésüket azzal támasztják alá, hogy ez a fajt a hajhullás, mely stresszes körülmények között alakul ki, sok fajnál megfigyelhető. Például az egerek (barbering) tépkedik egymás szőrzetét, ha idegesek, a beteg papagájt pedig ha elkülönítik tulajdonosától, elkezdi kitépkedni a tollait.
A gyógyszeres kezelés azonban nem tudja helyreállítani a megbetegedés hátterében meghúzódó családi feszültségeket, beteges kapcsolatokat, de a sérült önértékelést és önbizalmat sem tudja helyreállítani, ezért önmagában nem tekinthető teljes körű megoldásnak, ezért mindenképp érdemes pszichológus segítségét kérni.
A betegségből való kigyógyulás prognózisa gyermekek esetében jó, kinövik a betegséget, ha időben felfedezik, és el kezdik kezelni. A trichotillomániában szenvedő felnőttek prognózisa rosszabb, kisebb eséllyel reagálnak a kezelésekre.

Fontos tudni, hogy gyermek esetén a pszichológus a szülővel csak annyi információt oszthat meg, amennyihez maga a gyermek hozzájárul. Emellett gyermekek esetén érdemes megkeresni a területileg illetékes nevelési tanácsadót, mely ingyenesen további hasznos segítséget nyújthat.


 

Cikkek hasonló témában:

Vegyszeres kezelések és hajhullás

Helytelen táplálkozás és hajhullás

Foltos hajhullás

Végleges hajhullás

A hajhullás típusai

Hajviselet és hajhullás

Gyulladásos betegségek és hajhullás

Pajzsmirigybetegség és hajhullás

A hajhullás kivizsgálása

Elsavasodott szervezet és hajhullás

 
 
LinkcsereOldaltérképImpresszumhairwellness.hudrimmun.com

Minden jog fenntartva © dr. Immun kft. 2011

Az oldal bármely részletének másolása tilos! Szerzői jog védi!